Hasznos tippek ifjúsági szoba kialakításához
Ahogy nőnek a gyermekek, úgy változnak az igények a lakóterük kialakításával kapcsolatban.
Általában a kisgyerek szobáját alakítgatjuk át egyre „felnőttesebbre „ a meglévő adottságok figyelembe vételével.
A gyermek szobája , – legyen bármennyi idős – mindig többfunkciós. Hálószoba, tanulószoba, és legtöbbször a szabad idős tevékenység helyszíne is.
Míg a kisgyerek szeret a szülők közelében lábatlankodni, a tinédzserekre inkább a visszavonulás jellemző, Sőt! Sokan teljesen kizárják a szülőket a birodalmukból.
Nem árt ezt tiszteletben tartani. Minél inkább jól érzi magát egy fiatal a szobájában annál több időt fog otthon tölteni. A legtöbb szülő szívesen látja vendégül a gyerek barátait , mondván, hogy addig is szem előtt vannak.
Ha lehet, kérjük ki a serdülő véleményét a szoba berendezésével, dekorálásával kapcsolatban. Ha ez egyáltalán nem egyezik a mi elképzelésünkkel, engedjük hogy legalább egy sarkot a saját ízlése szerint alakítson ki.
A bútorokat tekintve igyekezzünk olyanokat választani, ami t már nem nő ki, nem csak méretben, de lélekben sem. Rózsaszín ágy helyett beszéljük rá inkább „csajos”párnákra, kívánság szerinti tapétára, amit később könnyen lecserélhetünk, , vagy legyen egy kedvenc sportra emlékeztető dekoráció, néhány híres sportoló poszterével a falon, mint focikapu ágy.
Az ágy legyen jó minőségű, akár nagyobb méretű, kényelmes, mert a tinédzsernek is ugyanolyan fontos a pihenés, mint a kisgyereknek.
A tanuló sarok kerüljön világos helyre, ablak közelébe. Egy sok pakoló hellyel ellátott íróasztal megkönnyíti a rend megtartását. Vegyük azonban figyelembe, hogy ezek a gyerekek már egyre többet használják a számítógépet a tanuláshoz, sokszor egy laptoppal a hasukon az ágyon fekve készülnek fel. Ezért mind az ágyánál, mind az íróasztalánál gondoskodjunk megfelelő világításról.
A szabad idős tevékenység is egyre inkább az elektronikai eszközök használata felé mozdul el. Legyen az számítógépes játék, videojáték, filmezés. Nyilván meg kell szabni a határt,de ha a jó oldalát nézzük, egy angol nyelvű játék, vagy film pl. kiváló nyelvgyakorlás is lehet. Egy vagány médiatároló manapság elengedhetetlen kellék egy fiatal szobájába.
Aki szeret olvasni, alakítsunk ki olvasó kuckót, és megfelelő helyet a könyvek tárolására.
Egy kényelmes fotel, egy olvasólámpa elengedhetetlen feltétel.
A nagylányoknak legyen kis pipere asztalkája, amit használva nőnek érezheti magát.
Ha kicsi a szobánk,helyet takaríthatunk meg, ha galéria ágyat vásárolunk. Ez alá bekerülhet pl a számítógép, és néhány óriás párna amire a barátok leülhetnek.
A szoba lakójának legtöbbször határozott elképzelése van, milyen színű lakrészt szeretne.
Próbáljuk meg lebeszélni a harsogó színekről, túlságosan mozgalmas mintákról, vagy legalább is az ágyához válasszunk egy kellemesebb pasztell színt.
Ahány kamasz, annyi ízlés, és annyi lehetőség!
A szoba maximális helykihasználás érdekében, valamint a színek megválasztásában kérje lakberendezőnk segítségét!
A cikkben megjelenített bútorok, lámpák, tapéták nálunk beszerezhetők.